KÖLKED

Üdvözöljük a gólyák földjén!

   

 Kölkedről

Önkormányzat

Hírek

Oktatás, Kultúra

Turizmus

Civil szervezetek

Galéria

civil szervezetek


A Baranya Megyei Téli Nagypályás Műfüves Labdarúgó Bajnokság mérkőzései:
Letölthető pdf



Hivatalos dokumentumok hiányában, csak elbeszélésekre hagyatkozva tudjuk felidézni a kölkedi focicsapat múltját. Valószínűsíthetően 1948-ban alakult az első szervezettebb labdarúgó csapat, ám már a második világháborút megelőző, harmincas évekre vonatkozóan is felsejlenek focis emlékek. Az 1956-os forradalom körüli időszakban néhány évig szünetelt a foci Kölkeden. Még egy alkalommal történt meg, hogy szünetelt Kölkeden a labdarúgás és ez az 1990/91-es bajnoki évadban történt, aminek okozója az volt, hogy a csapat az 1989/90-es bajnokságban kiesett a megyei II. osztályból úgy, hogy az egész bajnoki időszakban négy döntetlen mellett, nyert mérkőzés nélkül zárta a bajnokságot. Az egyesület jelenleg csak labdarúgó szakosztállyal rendelkezik, egy felnőtt csapattal.
A klasszikus múltban még lovaskocsival, kerékpárral mentek a szomszédos falvakba megküzdeni egymással a focistáink. Később a modernizáció következtében jött a platós ZIL teherautó, rossz időben bódéval, jól megrakottan, kettő csapattal és még szurkolókkal is. Aztán jött a kis kockás IKARUS busz, a többire meg már mindenki emlékezik.
A „szomszéd várak” rangadói a régmúlt nagy várakozásokkal teli mérkőzései voltak. Ez Kölked viszonylatában elsősorban a Sátorhely és Erdőfű települések elleni találkozók voltak. De talán még ide sorolható volt Majs, Nagynyárád, Lánycsók és Mohács akkori időben alsóbb osztályú csapatainak némelyike.
Hosszú éveken keresztül, az 1990-es évek elejéig, szinte minden falunak kettő csapata volt, az első és a második, ún. tartalék csapat. Játékosokban sosem volt hiány, sőt a jellemző az volt, hogy sokan nem is játszhattak, mert annyian voltak és mérkőzésenként csak kettő mezőnyjátékos csere volt a lehetőség. Sajnos, ez is elmúlt, ma már szinte nincs olyan csapat, aki helybeli játékosok többségével tud kiállni egy-egy mérkőzésre. És mindemellett jellemző, hogy alapvetően magas a játékosok átlag életkora.
A kölkedi focicsapat legnagyobb sikerét az 1960-as években aratta, egy ízben akár a megyei I. osztályban is szerepelhetett volna, de nem vállalták. Pedig abban az időben ez az osztály már igen magas színvonalnak számított. A csapat utolsó bajnoki címét az 1988/89 bajnoki évadban ünnepelte a megyei III. osztály megnyerésével. Feljutott a megyei II. osztályba, ám amint az már fentebb említve volt, újoncként ki is esett. Az óta bajnokságot a csapatnak nyernie nem sikerült, annak ellenére, hogy több alkalommal is  közel állt hozzá.
A 2009/10 bajnokságban az akkori megyei III. osztály második helyezettjeként osztályozót játszhatott a csapat a megyei II. osztályba kerüléshez, mely osztályozót 3:2 arányban meg is nyert Hetvehely csapata ellen. Az óta a hol megyei II., hol megyei III. osztálynak nevezett bajnokságban szerepel a csapat, az alábbi eredményességgel: 2010/11 – 8. hely; 2011/12 – 5. hely; 2012/13 – 4. hely; 2013/14 – 2. hely; 2014/15 – 3. hely; 2015/16 – 4. hely. Csak az a fránya bajnoki cím nem akar megjönni!
A csapat focipályáját még az első focisták alakították ki. A pálya egy valamikori, helyi téglagyár, a Kölkedi Hitkösség téglaégetőjének helyén került kialakításra. Ezért van a  pálya gödörben, téglagyári gödörben. Eleinte igen egyenetlen, viszonylag kis méretű, lejtős terepű volt a pálya. A focipálya mellett az akkori helyi MHSZ – még előbb a cserkészek gyakorló tere – gyakorló pályájával és lőterével. Az 1960-as évek elején sportolói összefogással, egy ún. „dózerral” és egy vontatható hengerrel nekiláttak a jelenlegi pálya területének kialakításához. Az akkor rendelkezésre álló technikai felkészültséggel egy viszonylag jó minőségű, egyenletes pályát hoztak létre, a „felesleges” föld a pálya déli zárásánál lévő dombocska. Az MHSZ és Lövész Klub területét is kialakították. 1965-ben a pálya nyugati oldalára is egy záró domb került, ennek oka, hogy az 1965-ös nagy árvízkor a falut egy gáttal vették körül, ez a domb, vagy töltés, annak a maradványa. Az utóbbi öt évben nagy mértékben javult a pálya játékterének minősége, köszönhetően Gerber Csaba átgondolt és lebonyolított beavatkozásainak köszönhetően.
Az 1960-as évek végén egy öltöző épület lett megépítve, melyben a helyi Lövész Klub fedett lőtere is helyet kapott. Abban az időben az öltöző még nagy szám volt! Sokáig a falu nem követte a kor fejlődését, így az elsők közül az utolsók közé sorolódtunk az öltöző épületünk minőségével. Jelentős átépítéssel és bővítéssel a környék hasonló szintű focicsapatainak egyik leg színvonalasabb öltözője készült el 2009 évben, melyre vigyázunk is. Az öltöző épület, a pálya és környezetének folyamatos odafigyeléssel összekötött karbantartása egy mindenkor esztétikus sportlétesítmény képét mutatja.
A csapat szimbóluma, címerének megalkotása is a 2009 évhez kapcsolható. Alapvetően a községi címer kismértékű átreformálásából kerekedett ki.
Ezen a szinten, ennek a csapatnak mindene megvan! Amióta az új öltözőnk elkészült, minden hazai bajnoki mérkőzésünket követően a csapat együtt marad, mert mindig főzünk és eszünk egy jót, közösen! 60%-ban halászlé a menü, néha babgulyás, egy jó vegyes pörkölt, vagy éppen frissen sütött grill tál a köztes változatosság. Ez is kell a jó hangulathoz! Nálunk a főzés nem eredmény függő! Ez is hozzájárul ahhoz, hogy aki Kölkedre igazol, mint játékos, már nem is akar innen elmenni! Mégis nehéz újakat igazolni, de aki idejön, az már el sem akar innen mozdulni! Jó a hangulat! És a kaja mellé azért szokott lenni innivaló is! És ezeken, a meccseket követő „összetartásokon” néhány törzsszurkolónk és a játékosok legközvetlenebb hozzátartozói is részt szoktak venni! A hozzánk tartozó lányok és asszonyok gyakran készítenek süteményt is a meccsek utáni összejövetelhez. Lehet bennünket követni, talán irigyelni is, mert ha nem is teljes gondtalansággal, de szerintem jól működünk! Hogy jó a hangulat pályán belül és kívül egyaránt, azt az is mutatja, hogy a mi osztályunkban garantáltan a legtöbb szurkolóval dicsekedhetünk! A játékosok is bíznak abban, hogy ez így is marad, tenni is igyekeznek érte!
Felsorolás szerűen a csapat legutóbbi negyven évének sportvezetői, akik közül, sajnos már többen nincsenek közöttünk: Katzenberger István, Peti János, Kovácska Lajos, Kiss József, Óvári Lajos, Pataki Ferenc, Baranyai János, Csomor Tibor, Balázs Zoltán, Gerber Csaba
Az utolsó huszonöt év edzői: Balázs Zoltán 1991-2011, legnagyobb sikere 2009/10 megyei III. osztály, II. hely, osztályozón feljutás a megyei II. osztályba (Kölked – Hetvehely 3 : 2).
Gerber Csaba 2011- ………, legnagyobb sikere 2013/14 megyei II. osztály, II. hely, feljutási osztályozón 4:2 Magyarhertelend ellen, az egyesület nem vállalta a magasabb osztályt. Ezen felül több körzeti teremtorna elsőség, 2014. megyei teremtorna döntő I. hely, 2015. körzeti műfüves bajnokság I. hely
A csapat jelenlegi hivatalos vezetői és társadalmi segítői: Csomor Tibor elnök, rendezvény felelős, társadalmi támogató, Gerber Csaba, egyesületi-és pályázati menedzser, szakosztályi személyi- és adminisztrációs ügyek átfogó intézője,  edző és társadalmi támogató, Diósi Zsolt edző, Freyné Nagy Szilvia, rendezvények támogatói díjának összegyűjtője, Tokai Attila pályagondnokunk, állandó rendezőink – Szkróbó Peti, Száraz Józsi, Schäffer Joci, Müller Máté, Katona Pisti nehezen fegyelmezhető törzsszurkolónk és egyben egyik szakácsunk, Orsós István, a messzire elrúgott labdáink összegyűjtője és egyben a csapat „tartozéka”, a játékosaink feleségei, barátnői, akik hétről – hétre  szabad pályát engedélyeznek a párjuknak, lemondanak róluk, és mindazon nem kevés számú szurkolóink is, akik szinte kivétel nélkül ott állnak minden hazai mérkőzésen a csapat mögött és legtöbbször az idegenbeli mérkőzésen is számbeli többségi szurkolást eredményez az ő jelenlétük!
A 2016/17 évi bajnokságban – feltételezhetően – az alábbi játékos kerettel indulunk neki a pontvadászatnak: Novák László, Dikán Zsolt, Kolep Krisztián, Paku Zoltán, Policsek Gábor, Schum Zoltán, Orsós Richárd, Peterke András, Csiba László, Bán Tamás (sérült), Sinai Zsolt, Horváth Szabolcs, Bicskei Gábor, Szkróbó Dávid, Balázs Zoltán, Wappler Krisztián, Balog Ádám, Száraz Csaba, Gömzsik Dániel (sérült)

Kölked SE, megyei III. osztály,

 Tamási-csoport 2018-2019. évi bajnok csapata!


Állnak, balról-jobbra: Száraz József rendező, Bicskei Zoltán, Dikán Zsolt, Alföldi Kornél, Gömzsik Dániel, Balázs Zoltán, Kolep Krisztián, Gerber Csaba menedzser, Menyhei Ferenc, Policsek Gábor, Katona István törzsszurkoló, Csomor Tibor elnök, Szkróbó Péter rendező
Guggolnak: Gill Norbert kapus, Orsós Richárd, Peterke András csapatkapitány, Bicskei Gábor, Balog Ádám, Csiba László, ifj. Szécsi Zoltán, Bán Tamás, Száraz Csaba, Bódis Balázs, Ippler Csaba
Fekszik: id. Szécsi Zoltán zenefelelős